A Román Kommunista Párt (RKP, időközben Román Munkáspártra, RMP-re változtatva nevét) hozzálátott az ország szocialista átalakításához (államosítás, oktatási reform, a politikai pártok és a még létező civil szektor felszámolása). Ebben az időszakban nyílt terror alkalmazásával a társadalmi szerkezet teljes átalakítását kísérelték meg.
Az RMP magyarságpolitikáját meghatározó lépés az 1952-ben, szovjet utasításra és minta alapján létrehozott Magyar Autonóm Tartomány (MAT), amely nagyjából Székelyföld területét jelentette.
Ugyanakkor a térségen kívül eső tartományokban elkezdődött az előző korszak vívmányainak visszaszorítása, főként az oktatás terén.
1948-tól a sajtóban és hivatalos dokumentumokban a „nemzeti kisebbségek” helyett az „együtt élő nemzetiségek” (naționalități conlocuitoare) fogalom honosodott meg.
1948. december 10-12. Kolozsváron ülésezett a Magyar Népi Szövetség IV. (egyben utolsó) kongresszusa, melyen elfogadták az új szervezeti szabályzatot és egy névtelen brosúrát adtak ki a tervgazdaság teljesítéséről. A szervezet ezt követően érdemi eredményeket nem tudott elérni, igazából a központi pártcélok magyar közvetítőjeként létezett, és vezetői javarésze már börtönben ült. 1953-ban az RKP utasítására az MNSZ (ahogy minden egyéb kulturális, közhasznú szervezet, például az Erdélyi Múzeum-Egyesület, Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet, a Zsidó Demokratikus Komité stb.) „feloszlatta magát”.
1949-ben főigazgatósági rangra emelték a korábban szovjet mintára létrehozott, a Művészet- és Tájékoztatásügyi Minisztérium keretében felállított Sajtóigazgatóságot (Direcţia Generală a Presei şi Tipăriturilor). Ez volt köznyelven a „cenzúra” hivatal, amely megjelenés előtti és utáni ellenőrzést is alkalmazott, bár az utólagos cenzúrát elsősorban a felelős pártosztályokon gyakorolták, és ezen a vonalon mérték a szankciókat is a szerkesztőségekre, kiadókra. Fennállása alatt működése a következőképpen zajlott: a Párt rendelkezett a cenzúra normáiról, míg a névlegesen állami szervként működő központi Sajtófőigazgatóság helyi szervezetei által ellenőrizte ezek gyakorlatba ültetését. A sajtóigazgatóságot 1977-ben számolták fel, bejelentve a „cenzúra megszűnését”. Lásd: 1977. július 1.
1949. március 3-5. A Román Munkáspárt Központi Bizottsága plenáris ülésén meghirdette a kollektivizálás beindítását és a kulákok elleni megszorító intézkedéseket. Ugyanekkor zajlott a nagybirtokos, arisztokrata családok „relokalizációja”, valamint javaik elkobzása.
1949. június 4. Csíksomlyón megtartották a korszak utolsó búcsúját, melyet hosszú szünet követett a rendszerváltásig. A hagyományosan százezres tömeget vonzó zarándoklat és búcsúesemény korábban is nagy népszerűségnek örvendett. A gyimesi hívek fehér lovat ajándékoztak Márton Áronnak, ezzel jelent meg a búcsún. Az 1946-os búcsúkor a következőket mondta: „Kicsiny nép vagyunk, de kicsinységünk ellenére is tartós békére vágyakozunk és az új rend felépítésére készülő népek családjának hasznos tagjai kívánunk lenni. A múltkori békeszerzésnél az önrendelkezés jogán számos népnek tették lehetővé, hogy fajtestvéreivel együtt és egy államban éljen; tőlünk akkor ezt a jogot megtagadták. Igazságunk tudatában és a változatlan természeti és isteni törvények alapján kérjük azokat, akiknek fölöttünk hatalma van - minden hatalom onnan felülről adatott! - ne feszítsék népünket egy újabb ítélettel a régi keresztre.” Ugyanakkor kínosan ügyelt, hogy az esemény nehogy nyílt politikai tüntetéssé váljon: „Aggódtak a hatóságok, hogy nyílt politikai tüntetések lesznek. De ti imádkozni jöttetek ide, és én épültem azon példás fegyelmen, amelyet útközben tanúsítottatok. Ugyanilyen fegyelmezetten térjetek vissza.” Hasonlóan kifejező és markáns gondolatokat tartalmazott az 1949-es, utolsó búcsúkor elmondott beszéde is: „Tavaly óta nehéz és veszedelmes körülmények közé kerültünk. Nincs más, ki védelmet adjon, csak az Isten. Ő mindenkor és mindenki ellen megvéd. Azok, akik halottaknak hittek, és a mi temetésünkre jöttek, az ellenkezőjéről győződhettek meg. Túlerővel, aránytalan erővel állunk szemben, ostromlott vár vagyunk, de van, aki megvédelmezzen.” A búcsút követően összehívta a csíki papságot, hogy megbeszélje velük az állam által követelt új Statútum kérdését. Kijelentette, hogy ha a hatóságok olyat követelnek tőle, ami hitével és az egyház érdekeivel ellenkezik, abba nem egyezik bele.
Beszédek forrása: https://martonaronmuzeum.ro/hu/documents/marton-aron-beszedei#1946
https://ersekseg.ro/hu/node/3352
1948. augusztus 3. A 175. sz. tanügyi reformtörvény államosította az egyházi iskolákat: összesen 468 római katolikus, 531 református, 266 evangélikus és 35 unitárius iskolát. A törvény szerint már első osztálytól kötelező volt a román nyelv tanulása. A kötelező elemi iskola hétosztályos, a gimnázium csak V-VII. osztály, a középiskola (szovjet mintára) VIII-XI. osztály. Ezeknek az iskoláknak nagy része ekkor még magyar oktatási intézet maradt. Ugyanekkor megszüntették a pár évig működő magyar tanfelügyelőségeket, a kisebbségügyi minisztériumot, és a csángók körében korlátozták a magyar tannyelvű oktatást. A tanügyi reform következtében mind a kolozsvári Victor Babeş Tudományegyetem, mind a Bolyai Tudományegyetem szerkezete lényegesen átalakult. Így az Orvostudományi Karokat teljesen és visszavonhatatlanul leválasztották az egyetemekről, és önálló intézményekké szervezték át (a magyar tannyelvű Marosvásárhelyre költözött Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet néven). Ehhez hasonlóan 1948 őszétől megalakultak a Dialektikus és történelmi materializmus, a Marxizmus-leninizmus alapjai és a Politikai gazdaságtan tanszékek. A tanítás tartalmát a kommunista propagandára, illetve a sztálinizmusra jellemző diskurzusok uralták, a tanári kart megtizedelték a politikai tisztogatások, a felvételiken a kommunizmusra jellemző politikai kritériumokat vezettek be
1989. december 21. Délelőtt 11 óra körül különböző gyárakból a munkások egy része a központba indult. A központi tüntetések következtében este kilenc óra körül hat marosvásárhelyi lakos kapott halálos lövést: Adrian Hidoș, Hegyi Lajos, Pajkó Károly, Ilie Muntean, Bodoni Sándor, Tamás Ernő. A megyei kórházba ezen kívül számos sebesült érkezett.
1949. június 21. Az állami hatóságok egy korább kitervelt forgatókönyv szerint tőrbe csalva letartóztatták Márton Áront (vele szinte egyidőben, június 26-án fogták el Anton Durcovici görög-katolikus püspököt is). Koncepciós perét csupán 1951 július végén rendezték meg, ítéletet ugyanazon év augusztus 6-án hirdettek az elítélt jelenléte nélkül: összeesküvés és hazaárulás vétsége miatt tíz év börtönre és életfogytiglani kényszermunkára, politikai jogoktól való megfosztásra ítélték. Megjárva Románia hírhedt börtöneit, 1955 elején szabadult. Az 1956-57-ben tartott, számottevő tömegeket megmozgató bérmakörútja miatt 1957-től háziőrizetbe helyezték, nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspöki palota és székesegyház területét. A hatvanas évek közepétől a házi őrizetére vonatkozó szabályozásokat fokozatosan lazították, ezt követően négyszer is kiutazhatott Rómába, illetve sikerült megoldania az utódlás kérdését. Bár élete utolsó éveiben visszavonultan élt és betegségére, előrehaladott korára hivatkozva többször is kérelmezte lemondásának engedélyezését a Szentszéktől, ez végül csak 1980-ban, halálának évében érkezett meg. A romániai kommunizmus történetének egyik legkiemelkedőbb ellenálló személyiségeként tartja számon az utókor, kinek tevékenységét folyamatosan nyomon követte az államvédelem. Megfigyelési dossziéi közel nyolcvanezer oldalt tesznek ki, melyek feldolgozása és közzététele folyamatban van.
1950-ben átszervezték a felsőfokú zenei oktatást: a kolozsvári román, valamint a magyar Művészeti Intézet zenei fakultását összevonták, és Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskola (Conservatorul de Muzică Gheorghe Dima) néven kezdte meg működését a Mátyás utcai Bocskai házban, dr. Eisikovits Miksa igazgatása alatt. A Főiskola 1959-ben új épületet kapott (Király, ma Brătianu utca 25). Ugyancsak 1950 novemberében összevonták a román és magyar képzőművészeti oktatást is: létrejött a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet, Aurel Ciupet nevezték ki rektornak.
1952-ben megalakult a Magyar Autonóm Tartomány. A „tartalmában szocialista, formájában magyar” MAT a nevével ellentétben nem rendelkezett semmiféle autonómiával, kulturális szempontból és a nyelvhasználat terén viszont számos lehetőséget biztosított a térség magyar lakosságának.
